Nagy kínai újévi hangverseny 2016-ban a MÜPA-ban - Jegyek itt!

Kelt: 2015.11.25 Juhasz Julianna

Nagy kínai újévi hangverseny 2016-ban a MÜPA-ban - Jegyek itt! 2016. február 4-én a MÜPA-ban ismét megrendezésre kerül a Nagy kínai újévi koncert. Jegyek itt!

A Müpában már rendszeressé váló, egyre népszerűbb kínai újévi hangversenyek 2016-os programja példaértékűen mutatja be a hatalmas ország különböző tájainak, népcsoportjainak tradicionális zenéjét, a máig is használatban lévő hagyományos hangszereket, valamint a kínai és a nyugati zene közötti, egyre erősebb kapcsolódási pontokat.

A Tavaszi fesztivál-nyitány a Senhszi, a Hegyek hőse a hősök földjének is nevezett Kuanghszi tartomány népcsoportját, A vonat megérkezik egy dong faluba című kompozíció az életvidám dong, a Daling melódia pedig a koreai kisebbség zenei pillanatképe. A Pillangószerelmesek-fantázia a szimfonikus zene és a tradicionális kínai népopera elemeinek kombinálásával született. A közönség ízelítőt kap a kínai zene színházzal való szimbiózisáról is (például a Nagy Fal capriccióban) és bőséges illusztrációt a különböző, európai szemnek-fülnek kevéssé ismerős hangszerekről. 

2016. február 4-én a MÜPA-ban ismét megrendezésre kerül a Nagy kínai újévi koncert. Jegyek itt!

Vezényel:
Hung Hszia

Közreműködők:

A Kínai Nemzeti Opera Kínai Tradicionális Zenekara és Táncdráma-színháza

Lin Kan -kao-hu
Szung Jang - lusheng
Vu Su-tö - piri
Lej Tien-jün - ku-cseng
San Vej-vej, Liu Hszi-csa -suona
Po Miao - csing-hu
Jang Ven-na - csing erhu

Vang Csie-nan - nagy kínai dob 

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Budapest Bár Szilveszter a MOM-ban - Jegyek itt!
Szilveszterezz a Budapest Bárral 2016. december 31-én a MOM Kulturális Központban!
Lajkó Félix újévi koncert 2016 - Jegyek itt!
Lajkó Félix vélhetően felejthetetlen koncertélményt szerez mindannyiunknak az új évre 2016. január 3-i koncertjén a Zeneakadémián.
Újévi Operett Gála 2016-ban a debreceni Kölcsey Központban - Jegyek itt!
Az Újévi operettgálán a Kodály Filharmonikusok kíséretével többek között Oszvald Marika, Homonnay Zsolt, Dolhai Attila, Szabó Dávid, Lévai Enikő, Vermes Tímea, Kékkovács Mara is pódiumra lép, a legnagyobb magyar és külföldi szerzők ...
Jazzy Gourmet Szilveszter 2015 -  Jegyek és fellépők!
Jazzy Gourmet Szilveszter 2015 - Piano Lounge terem
ExperiDance - Fergeteges Újévköszöntő Gálaelőadás 2016-ban a RAM-ban - Jegyek itt!
Az Experidance egy fergeteges újév köszöntő műsorral várja 2016 január első napjaiban a közönséget.
Boban Markovic újévi koncertje 2016-ban a MÜPA-ban - Jegyek itt!
A MÜPA-ban kerül megrendezésre 2016. január 2-én a budapesti újévi nagykoncertjük, amely apropóján sem ígérhetünk mást, mint önfeledt, szabad örömzenélést, ahol a Balkán, az európai zenei hagyományok keverednek Boban és Marko muzsikájában.
Mazel Tov - Újévi koncert 2017-ben a Budapest Klezmer Banddel - Jegyek itt!
2017. január 1-én a Budapesti Kongresszusi Központban ad újévi koncertet a Budapest Klezmer Band.
Budapesti Újévi Koncert 2016-ban Mága Zoltánnal és sztárvendégeivel az Arénában - Jegyek itt!
2016. január 1-én a Papp László Budapest Sportarénában ismét válogatott sztárokkal kerül megrendezésre a Budapesti Újévi Koncert Mága Zoltánnal és sztárvendégeivel.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x