Mikulás Expressz 2018 - Vasúttörténet Park - Jegyek és menetrend itt!

Kelt: 2018.10.09 KarácsonySzeretlek

Mikulás Expressz 2018 - Vasúttörténet Park - Jegyek és menetrend itt! 2018. december 7-én, 8-án és 9-én is közlekedik az M2 Mikulás Expressz. Találkozz Süsü a sárkánnyal, a Tévé Macival. Jegyárak, menetrend és minden amit tudni lehet.

Minden évben csillogó gyerekszempárok, mosolygós arcocskák kíséretében gördül be az M2 Mikulás Expressz a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba. Idén, december elején ismét megrendezésre kerül a már tradíciónak számító mikulás rendezvény Budapesten, a Tatai utca végén.

A rendezvény csupa izgalmakat tartogat a legkisebbeknek és legnagyobbaknak egyaránt: karácsonyi díszekben pompázó gőzmozdonnyal utazhatnak, manócskák kísérik őket a mesés mikulás és adventi ceremónia helyszínére, a Vasúttörténeti Park Orient-csarnokába, majd kezdetét veszi az ünnepség, ahol a főszerep nem másé, mint a Mikulásé! Ráadásul idén segíteni is kell a Mikulásnak, hiszen manócskái elcsentek néhány dolgot, amelyek nélkül nem lehet teljes a karácsony!

Az Orient Csarnok színpadán Kovácsovics Fruzsina és zenekara várja a gyerekeket és persze a Nagyszakállút. A Mikulás csodás vasparipával érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy kedves szóval és egy minden jóval megtelt mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagok kiosztása után lehetőség van közös fotózásra vele és főmanójával.

A gyerekek mindemellett találkozhatnak Süsü a sárkánnyal, a Tévé Macival is, sőt bekukkanthatnak a Maci Pecóba, valamint rajzolhatnak az óriás színező táblára és kipróbálhatják, milyen a Hetedhét kaland híradósának lenni!

Az Orient-csarnok a fentieken kívül is kínál még számos, izgalmas gyerekprogramot, illetve további adventi meglepetés, pontgyűjtő állomás is várja a látogatókat.

Az M2 Mikulás Expresszek indulási időpontjai:
I. Előadás: december 7. péntek délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 Vonat visszaindul a Parkból: 13:06

II. Előadás: december 7. péntek délután

Vonat indul a Nyugatiból: 13:55 Vonat visszaindul a Parkból: 17:25

III. Előadás: december 8. szombat délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

IV. Előadás: december 8. szombat délután
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25 Vonat visszaindul a Parkból: 17:41

V. Előadás: december 9. vasárnap délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

VI. Előadás: december 9. vasárnap délután
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25 Vonat visszaindul a Parkból: 17:41

A jegyek online megvásárolhatók a rendezvényt megelőzően a www.vasuttortenetipark.hu/hu/ex/M2MikulasExpressz weboldalon, illetve nyitvatartási időben (október 28-ig keddtől-szombatig 10-18 óra között, vasárnap 10-17 óra között, hétfő szünnap!) a Vasúttörténeti Park főbejárati pénztárában.

A vonatjegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 3.700 Ft/fő.

NE HAGYD KI A CIKK ALATTI TOVÁBBI MIKULÁS PROGRAMOKAT SE!

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Mikulásvonat 2018 - Jegyek itt!
2018. december 1-én és 2-án indul a Hűvösvölgy állomásról a Gyermekvasút ünnepi járata. A szokásos rendezvény idén sem marad el. A Mikulásvonatra már árulják a jegyeket. Jegyvásárlás, menetrend és minden amit tudni lehet.
Karácsonyi ajándék kutyásoknak - Jegyek Cesar Millan magyar szakmai referensének showjára!
Cesar Millan előadásinak magyar szakmai referense Nyakas Gábor saját előadással járja 2019-ben az országot. A Kutyareform című előadás 2019-ben Budapest, Győr, Szombathely, Debrecen, Kecskemét legnagyobb előadátermeiben mutatja be módszerét, ami ...
A Diótörő - az Operaház előadása az Erkelben - Jegyek itt!
Az Operaház legendás Diótörő balettje 2018-ban az Erkel Színházban lesz látható! Jegyvásárlás itt!
Diótörő musical 2018-ban a BOK Csarnokban Budapesten - Jegyek itt!
Jöjjön el családjával a Diótörő és Egérkirály családi musicalre 2018. december 9-én a BOK Csarnokba. Az este 6-kor kezdődő előadás kezdési időpontját is a kicsikhez igazították.
Mikulás gála a Kincsem PArkban 2018-ban - Jegyek itt!
A Mikulás ezúttal “rénlovas” szánnal érkezik vágtató paripák kíséretében, miközben sűrűn hull a fehér hó. Mikulásváró musicalek, mesedalok lóhátról 2018. december 7-8-án Budapesten a Kincsem Parkban!
Masha és a Medve 2019 - Jegyek itt!
2019-ben magyarul lesz látható a Masha és a Medve mese. A különleges mese országos turné részeként Budapest, Debrecen, Székesfehérvár városában is látható lesz.
Álomutazó musical 2018-ban a BOK Csarnokban - Jegyvásárlás itt!
Újra lesz Álomutazó musical! 2018 decemberében várja a közönséget a BOK Csarnokban (SYMA Csarnok) Álomutazó. A Tulipán Tündér új produkciója. Stohl András, Szabó Győző, Schell Judit, Zséda (Zsédenyi Adrienn), Keresztes Ildikó, Falusi Mariann, ...
Újévi Operett és Musical Gála 2019-ben Debrecenben a Főnix Csarnokban - Jegyek itt!
A Budapesti Operettszínház Újévi Operett és Musical Gálája 2019. január 5-én ismét Debrecenbe a Főnix Csarnokba érkezik, Oszvald Marika, Kállay Bori, Bordás Barbara, Szendy Szilvi, Vágó Zsuzsi, Dolhai Attila, Vadász Zsolt, Peller Károly, Kerényi ...

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

Ezt olvasta már?x