Mikulásgyár 2018 - Új helyszínen!

Kelt: 2018.10.25 MTI

Mikulásgyár 2018 - Új helyszínen! Idén új helyszínen, a Millenárison nyitja meg kapuit a Mikulásgyár fő üzeme, ahol november 30-tól december 21-ig várják a szegénységben élő családok számára felajánlott tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú könyveket és játékokat - hangzott el a jótékonysági akció szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Tizennegyedik alkalommal tárja ki kapuit az ajándékozók előtt a Mikulásgyár, a jótékonysági akció központi helyszíne idén a Millenárison lesz, ahol a szervezők számos ünnepi programmal várják az adományozókat - mondta el Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója.

Hozzátette: a Millenáris Parkban november 30-án 11 órakor nyitja meg kapuit a Mikulásgyár, az ünnepségen részt vesz Joulupukki, a finn Mikulás is. Ezt követően mindennap 9 és 21 óra között fogadják az adományozni vágyókat. A budai helyszín mellett idén is nyílik gyűjtőpont Pesten, a Lurdy Házban.

Elmondta, hogy 2018-ban a Nakama&Partners Kft-vel együttműködésben szervezik meg a gyűjtőakciót. A kampányhoz sztárokat is felkértek, hogy ismertségükkel a programra és az adományozásra irányítsák a figyelmet, ők novembertől reklámspotokban, hirdetésekben és közösségi média felületeken népszerűsítik a kezdeményezést. 

A közreműködők között szerepel Risztov Éva, Balázs Andrea, Bodrogi Gyula, Csonka András, Dukai Regina, Győrfi Pál, Harsányi Levente, Hódi Pamela, Kecskés Karina, Koroknyai Virág, Kovács Kati, Mádai Vivien, Németh Kristóf és Tóth Vera. Elmondta, hogy a József Attila Színház társulata is közreműködik a nagyszabású jótékonysági akcióban, amelyben 2 ezer önkéntes segédkezik.

Kardos István főigazgató elmondta, hogy hagyományosan a Magyar Vöröskereszt is csatlakozik a jótékonysági akcióhoz, a szervezet több száz önkéntese segít az adományok gyűjtésében és azok eljuttatásában a rászoruló családokhoz. Tavaly csaknem 20 ezer doboznyi adományt juttattak el a mélyszegénységben élő családok számára. 
A Magyar Posta több mint tíz éve támogatja a kezdeményezést. Az adományozók által a postákon ingyenesen leadott, "Mikulásgyár" felirattal ellátott, becsomagolt dobozokat a Magyar Vöröskereszt központjába szállítja. 
A Mikulásgyár idén is elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, könyvet, játékot, édességet vár adományként. Fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a rászorultaknak elsősorban tartós élelmiszerre (konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj stb.) van szükségük. 

A Mikulásgyár szívesen fogad játékokat, könyveket is, ám arra kérik az adományozókat, hogy csak olyan ruhákat, könyveket hozzanak, amelyeket maguk és gyermekük is szívesen fogadna. Az akcióhoz idén támogatóként csatlakozott az Antenna Hungária Zrt., az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Szerencsejáték Zrt is.
 
Forrás: MTI

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Chuck Norris Budapesten! Jegyek itt!
Budapest készülj. Chuck Norris Budapesten jótékonysági felhívásra. A koncerten a Magna Cum Laude gondoskodik a zenéről. A Baptista Szeretetszolgálat meghívására Budapestre érkezik Chuck Norris. Hálaadó Istentisztelet az Arénában.
Joulupukki, az igazi finn Mikulás 2018-ban Budapesten!
Joulupukki, az igazi finn Mikulás 2018-ban Budapesten! A rendezvény INGYENES!
Karácsonyi ajándék kutyásoknak - Jegyek Cesar Millan magyar szakmai referensének showjára!
Cesar Millan előadásinak magyar szakmai referense Nyakas Gábor saját előadással járja 2019-ben az országot. A Kutyareform című előadás 2019-ben Budapest, Győr, Szombathely, Debrecen, Kecskemét legnagyobb előadátermeiben mutatja be módszerét, ami ...
Szikramanók a Fővárosi Nagycirkusz 2018-as karácsonyi műsora - Jegyek itt!
Szikramanók karácsony a cirkuszban címmel debütál Budapesten 2018 októberében a Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi műsora. Jegyek itt!
INGYENES Mézeskalácsváros Budapesten! Nyitvatartás itt!
2 hónapig látogatható a különleges Mézeskalácsváros Budapesten!
Újévi Operett és Musical Gála 2019-ben Debrecenben a Főnix Csarnokban - Jegyek itt!
A Budapesti Operettszínház Újévi Operett és Musical Gálája 2019. január 5-én ismét Debrecenbe a Főnix Csarnokba érkezik, Oszvald Marika, Kállay Bori, Bordás Barbara, Szendy Szilvi, Vágó Zsuzsi, Dolhai Attila, Vadász Zsolt, Peller Károly, Kerényi ...
Újévi Operett és Musical Gála 2019-ben Sopronban a Novomatic Arénában - Jegyek itt!
A Budapesti Operettszínház Újévi Operett és Musical Gálája 2019. január 4-én ismét Sopronba a Novomatic Arénába érkezik, Oszvald Marika, Kállay Bori, Bordás Barbara, Szendy Szilvi, Vágó Zsuzsi, Dolhai Attila, Vadász Zsolt, Peller Károly, Kerényi ...

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

Ezt olvasta már?x