Advent Budapesten a Városház Parkban!

Kelt: 2015.11.14 Kovács Gergely

Advent Budapesten a Városház Parkban! Közel 100 kulturális programmal, hócsúszdával és más attrakciókkal várják a látogatókat.

Az Advent Budapesten téli fesztivált és karácsonyi vásárt harmadik alkalommal szervezi meg 2015. november 21. és december 31. között a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. a fővárosi önkormányzat megbízásából a Városháza parkban, amely erre az időszakra Budapest fényligetévé változik. A fesztivál kuriózumának számítanak a látványos köztéri installációk: az óriási adventi koszorú, a gyerekek által díszített fenyőfa-kiállítás és Budapest legnagyobb karácsonyfája, a FŐKERT Nonprofit Zrt. jóvoltából. Idén újdonságként egy hatalmas hócsúszda is várja majd a családokat.

Az első adventi vasárnapon, november 29-én 17 órakor Tarlós István főpolgármester, a fesztivál fővédnöke gyújtja meg a koszorún az első gyertyát. Ezzel egyidőben felgyullad Budapest ünnepi díszkivilágítása is, amelyet városszerte a BDK Kft. biztosít.

A Városháza parki karácsonyi vásár attrakciója a hagyományos falusi gasztronómiát bemutató látványkonyha lesz pajtával, kovácsműhellyel, kisállatokkal, esténként muzsikusokkal. A minőségi kézműves termékeken és finom falatokon túl a szervezők számos ingyenesen látogatható programot is kínálnak, hogy még tartalmasabbá tegyék az ünnepvárás időszakát. Ez a négy héten át tartó kulturális programsorozat teszi kiemelt jelentőségűvé az Advent Budapesten fesztivált a téli rendezvények között.

A tér központi részén felállított fűtött Üvegházban a hét minden napjára hirdetnek programot, ahol immár hagyományosan bemutatkoznak a város legjobb művészei, együttesei és tehetséges fiataljai. Hétköznap esténként amatőr hagyományőrző csoportok, kórusok, színjátszók, zeneiskolák növendékei mutatják be karácsonyi műsoraikat, a négy adventi hétvégén egész napos rendezvényeket szerveznek. Péntek, szombat és vasárnap bábszínházi előadásokkal, mesékkel, gyerekkoncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, betlehemes játékkal várják a gyerekeket, koncertekkel a felnőtteket. 2015-ben a fiatal együttesek mutatkoznak be, nemcsak jazz, komolyzene, világzene, hanem populárisabb, pop és crossover műfajokban is, és lesz kortárs irodalom zenével programsorozat is.

Néhány név a fellépők közül: Fabula Bábszínház, Magyar Népmese Színház, Kabóca Bábszínház, Marica Bábszínháza, ESZME, Farkasházi Réka és a Tintanyúl Zenekar, Eszter-lánc Mesezenekar, Words Are Melodies, Szeder, Aurevoir Zene, Windsingers, Jónás Vera, Enyedi Sugárka Jazz Tett, Amoeba, Swing a la Django, Závada Péter és Rátkóczi Huba, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Bachstage, a népzene új útjait kereső együttesek közül: Eastwing Quartet, Butterfly Effect, Góbé és a MIRNA.

Idén is megérkezik majd a Mikulás, és minden vasárnap ünnepélyes keretek között meggyújtanak egy gyertyát a város legnagyobb adventi koszorúján.

Budapest legszebb és legcsaládiasabb rendezvénye 2015-ben is több jótékonysági gyűjtést szervez a rászorulók részére. Idén a gyerekek a gyerekekért címszóval olyan programokat is hirdetnek, amelyekre hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekeket hívnak meg. Jótékonysági gálaesteket is rendeznek négy alapítvány megsegítésére, amelyeknek kiemelt bemutatkozási lehetőséget is biztosítanak. A Piros Orr Bohócdoktorok, a Salva Vita Alapítvány által működtetett Segítő Vásárlás, a Jótékonysági SütiGyár és az Őrzők Alapítvány javára szervezett pénteki gálaműsorok támogatói jeggyel látogathatók, amelyek teljes összegét az alapítványoknak utalják át. A jótékonysági esteken fellépnek a Virtuózok ifjú tehetségei, Berecz András mesemondó és fia, Berecz Mihály zongoraművész, Nagy Kristóf „Bozont” és a Lakatos Pecek Trió.

Bővebb információ: www.adventbudapest.hu

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Ingyenes koripálya Budapesten 2015-ben!
Az ingyenes korcsolyapályák minden nap november 28. és 2016. január 31. között várják a korcsolyázni vágyókat.
Duplázik a Legyen Ünnep koncert - Fellépők itt!
A gálán , Gáspár Laci, Kökény Attila, Varga Viktor, Luigi, Majsai Gábor, Pataky Attila, Soltész Rezső, Szigeti Ferenc, Varga Feri, Varga Mikós, Balássy Betty, Delhusa Gjon, Demeter György és Vikidál Gyula gondoskodnak arról, hogy az ünnepek ...

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x