30Y kocsmakoncert a MÜPA-ban - Jegyek itt!

Kelt: 2015.09.01 Juhasz Julianna

30Y kocsmakoncert a MÜPA-ban - Jegyek itt! A 30Y ad koncertet a MÜPA-ban 2015. december 29-én.

A 30Y zenekar immár ötödik alkalommal ad koncertet a Müpában. Volt, hogy csak kevés vendéget hívtak, de 2013-ban az is megtörtént, hogy a fellépők száma elérte a huszonegyet. Az idei előadás kocsmakoncert lesz. Hallottál már 30Y dalt borospoharakon vagy cefréshordón? Ezen az estén talált tárgyak is szerephez jutnak, többek közt a perepelocska. Ha nem tudod, mi az, a koncerten majd kiderül.

2015. december 29-én egy kocsmakoncert várja a közönséget a MÜPA-ban. Jegyek már kaphatóak!

A 30Y Szentimentáléja különálló repertoár: ezeken a koncerteken ez a dalfolyam volt eddig a meghatározó. A zenekar ezúttal eddigi tizenöt évének egészéből válogat, nem csupán azokból a dalokból, amelyeket eleve akusztikus hangszerekre írtak. Idén is lesz vendégük, a Honvéd Férfikar, valamint az est közönsége: időnként ugyanis nem csupán a zenekar dolga lesz a zenélés, hanem a közönségé is. Éppen ezért aki furcsa jelekkel teleírt papírlapot talál a székén, semmiképp se hajítsa el! Inkább készüljön arra, hogy ő is a koncert fellépő művésze lesz: rajta is áll vagy bukik az este sikere. A zenészek olykor borospohárral a kezükben kényelmesen hátradőlnek, hogy meghallgassák közönségük bizonyára nagyszerű előadását. De ne rémülj meg, azért az együttes is zenél majd: játszik filmzenét, Grieg-négykezest, és persze 30Y-dalokat.

Megosztás:


 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x