10 LAST MINUTE karácsonyi ajándék 2 perc alatt 1000 forinttól!

Kelt: 2018.12.20 Juhasz Julianna

10 LAST MINUTE karácsonyi ajándék 2 perc alatt 1000 forinttól! Stand up comedy, cirkuszi show, musicalek, és még számos ajándékötlet, akár 1000 forintból az utolsó percben vásárlóknak és azoknak, akiknek nincs ajándékötlete.

A karácsonyi ajándékvásárlás mindig nagy fejtörést okoz mindenkinek. 2018 karácsonya után, azonban számos izgalmas program várja a közönséget a két ünnep között és az ünnepek után is. Mi most összegyüjtöttük a legjobbakat, amikben 1000 forintos ajándékok, gyerekeknek szóló és kutyásoknak szóló ajándékok is szerepelnek, ráadásul az utolsó percben is megvehetjük, mert azonnal ki is nyomtathatóak.

1. Abigél musical az Operettben!

A Budapesti Operettszínház mutatta be  Szabó Magda Abigél című legendás művének a musical változatát főszerepben olyan sztárokkal mint Mészáros Árpád Zsolt, Vágó Bernadett, Udvaros Dorottya, Homonnay Zsolt, Szabó P. Szilveszter, Peller Anna. Az előadásra akár már 1000 forintért jegyet vásárolhatunk  Jegyek itt! 

2. Dumaszínház jegy

Kiss Ádám, Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán, Kovács András Péter, Litkai Gergely vagy éppen Dombóvári István neve már bizonyára mindenkinek ismerős, hiszen a Dumaszínház sztárjait először a Fábry Showban majd saját stand-up comedy műsorukban ismerhette meg a közönség.A fergeteges poénokat és történeteket, akár személyesen is végig hallgathatja, mitöbb új sztorikat és új fellépőket ismerhet meg a Dumaszínházban, ami megnyitotta kapuit Budapesten. Az előadásokra érdemes előre jegyet vásárolni, hisz például Kiss Ádám műsoraira szinte hetekre előre elfogynak a jegyek. A Dumaszínházba jegyek már 1600 forinttól vásárolhatóak! Jegyek online vásárolhatóak ide kattintva!

3. Diótörő 

A Diótörő szinte már-már elmaradhatatlan kelléke a karácsonynak, így nem meglepő, hogy a londoni előadás közvetítésétől a gyerekeknek szóló bábelőadáson keresztül számos Diótörő program várja a közönséget már egészen az adventi időszektól kezdődően. A két ünnep között is számos előadás lesz színpadon. Jegyek itt!

4. Bűvész Színház - Illúzió show

2018-ban is várja a kicsiket és a nagyokat a Bűvész színház Budapesten, ahol tematikus előadásokban a bűvészet alapjait, akár mint nézők meg is tanulhatjuk. A Bűvész színház igazi családi szórakozás lehet és nem csak a kicsiket ejti majd ámulatba. Jegyek itt!

5. Fenyő Ünnnep

2018-ban sem maradhat el Fenyő Miklós arénakoncertje. A Fenyő Ünnepet idén is az Arénában rendezik meg 2018. december 27-én. Ünnepeljen együtt Fenyő Miklóssal és sztárvendégeivel, valamint a legendás Hungária dalokkal. Részletek és jegyek itt!

6. Klasszikus és modern cirkusz

A magyar Cirque du Soleilként is szokták emlegetni a Recirquel modern cirkuszi társulatot, akik 2019-ben is több előadással várják a közönséget a MÜPA-ban. A nemzetközi sikert is aratott társulat a Sziget Fesztivál vendége is volt már, amivel óriási rajongótábort gyűjtött magának, hiszen újragondolt cirkuszi akrobatikus számaik ámulatba ejtették a nemzetközi közönséget. A Recirquel előadásaira jegyek itt!

A Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi műsora a két ünnep között és Szilveszterkor is várja a közönséget a klasszikus cirkuszi előadásával. A család minden tagja számára szórakoztató előadásokra már 1500 forinttól jegyet vásárolhatunk! Cirkuszjegyek itt!

7. Ágymozi

Megnyílt Magyarország első ágymozija! A Buda Bed Cinema  új szintre emeli a mozizást élményét. Helyezkedjen el kényelmesen a kényelmes franciaágy-méretű heverők egyikén: elnyújtózkodhat egyedül, párjával, barátokkal vagy a kis családdal és adja át magát a filmélménynek. Jegyek és műsor itt! 

8 Arénakoncertek

2019-ben olyan ikonikus sztárok lépnek színpadra Budapesten az Arénában mint Andrea Bocelli, Eros Ramazzotti, Rhoda Scott, Vanessa Mae, de a magyar sztárok közül a Hooligans, a Magna Cum Laude és Koncz Zsuzsa is arénakoncertre készül. Jegyek itt!

9. Kutya tréner előadés és show nem csak kutyásoknak

A magyar Cesar Millanként is emlegetett Nyakas Gábor 2019 januárjában országjáró turnéra indul. A turné keretein belül a saját különleges kutyatréning módszerét is bemutatja és megtanítja a közönségnek. A show nem csak azoknak lehet érdekes akik szeretik vagy éppen félnek a kutyáktól, hanem mindenkinek. Részletek és jegyek itt!

10. Gyerek előadások a TV sikerektől a magyar kedvencekig

A Minimaxról ismert mese előadás a Masha és a Medve most élőben elevenedik meg a színpadon a Masha és a Medve karácsonya előadásban. A Sopron, Zalaegerszeg, Győr, Debrecen, Kecskemét, Budapest színházaiban és arénáiban látható előadás 2019-ben egészen nyárig turnézik. Jegyek és helyszínek itt!

A Játékkészítő csapatának új produkciója a giga színpadon és giga díszlettel bemutatásra kerülő Álomutazó a két ünnep között lesz látható Budapesten Stohl András, Szabó Győző, Hajdu Steve, Ábel Anita, Varga Viktor, Radics Gigi és számos ismert sztár főszereplésével. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Ráadás 1. Flippermúzeum

A család minden tagjának garantál szórakozást ígér a Flippermúzeum, ami az adventi időszakban is nyitva lesz. A nevétől eltérően ez nem is annyira múzeum, hiszen ide mindenki játszani jön. A szóló gépek mellett páros játékokra alkalmas flipperekkel is játszhatunk, korlátlanul. A belépő a flippereken való korlátlan játék árát is tartalmazza! (Részletek és jegyek itt!)

Ráadás 2. Csodákpalotája jegyek

A fűtött helyeken tartott programok közül kiemelnénk az egyik legismertebb családi szenzációt is a Csodák Palotáját, ahol különleges tematikus előadásokat is láthatnak az oda látogatók! A Csodák Palotájába érdemes a jegyeket előre megváltani. (Jegyvásárlás itt!)

Ráadás 3. Szabaduló szobák

Az elmúlt években óriási sikert arattak az úgynevezett szabadulószobák. A tematikus nyomozó játékok igazi csapatjátékot igényelnek, de egy családnak vagy baráti társaságnak is tökéletes szórakozást nyújtanak. Ráadásul mindenki talál a kedvérevalót, hiszen a Star Wars, Harry potter, horror, Titanic tematikákon át számos izgalmas szabadulószobába válthatunk jegyet! Jegyek és szobák itt!

Ráadás 4. 3D gallery szelfikirályoknak

Légy te is fotós, profi festő, balerina, zongoraművész vagy rendező! Miközben a 3D hatás, optikai illúziók és térjátékok csalfa világán keresztül szemléled saját alkotásod! Ez a különleges kiállítás mindenki számára hatalmas élmény, amit a Facebookon minden barátunk megcsodál majd. Ebben a galériában nem érvényesek azok a szabályok, amik máshol. Itt ugyanis megérinthetjük a képeket. Sőt itt mi is részévé válunk a képeknek. Ráadásul az élményt fokozza az, hogy a képek folyamatosan cserélődnek. Így akár később is érdemes újra ellátogatni a galériába. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

 

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Diótörő musical a SYMA Csarnokban - Jegyek itt!
A Diótörő és Egérkirály musical főszerepeiben Vastag Tamás, Gubik Petra, Szomor György, Békefi Viktória, Gerner Csaba, Tatár Bianka, Gulyás Attila és még számos színész színpadra lép majd 2016. december 28-án a SYMA Csarnokban
Mulatós koncert 2017-ben Budapesten az Arénában - Jegyek a Mulat az Aréna koncertre itt!
Mulat az Aréna címmel Lagzi Lajcsi, Kis Grófo, Nótár Mary, Mc Hawer és a Teknő, Suzy és Jolly, a 3+2 együttes, Márió, Péter Sramek és még számos mulatós sztár ad koncertet 2017. január 7-én 17 órától a Papp László Budapest Sportarénában.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x