Daniel Zaretzky és a Szentpétervári Állami Vegyeskar koncert Budapesten!

Kelt: 2019.06.20 Juhasz Julianna

Daniel Zaretzky és a Szentpétervári Állami Vegyeskar koncert Budapesten! A Karácsonyi Orgonakoncertsorozat keretein belül a Daniel Zaretzky és a Szentpétervári Állami Vegyeskar 2019. december 10.-én Budapesten a MÜPA-ban ad koncertet.

Aki valaha is hallott orosz kórust s annak előadásában pravoszláv egyházi műveket, tudja, hogy ez a zenei világ semmihez sem hasonlítható. Nemcsak a Nyugat-Európában megszokotthoz képest sokkal erőteljesebb és mélyebben-dúsabban zengő hangzás, de az előadásmód átszellemültsége miatt is.

Daniel Zaretzky a Leningrádi Konzervatórium után a Kazányi Állami Konzervatóriumban, majd a helsinki Sibelius Akadémián folytatta tanulmányait. Részt vett számos nyugat-európai orgonaművész, többek közt Guy Bovet, Jean Guillou, Marie-Claire Alain, Harald Vogel, Ludger Lohmann, Piet Kee, Jon Laukvik és Szathmáry Zsigmond mesterkurzusán. 2011 óta a Szentpétervári Állami Rimszkij-Korszakov Konzervatórium orgonafakultását vezeti.

A Szentpétervári Állami Vegyeskar elődje egy moszkvai diakónusokból álló énekkar, amely már évszázadokkal ezelőtt is működött, majd Nagy Péter cár idejében került át székhelye Szentpétervárra. Sok generáción át a kórus elődjének művészete jelentette a mércét az orosz énekkari kultúra minden műhelye számára. Vlagyimir Beglecov a Szentpétervári Állami Rimszkij-Korszakov Konzervatóriumban végezte tanulmányait zongora és karvezetés szakon. Rendkívül kiterjedt és számos kórust érintő karnagyi munkája mellett zenekarok sokaságát vezényli Oroszországban és külföldön egyaránt.

A hangverseny műsora Rachmaninovtól Grecsanyinovig színes körképet kínál ismert és kevésbé ismert orosz zeneszerzők karácsonyi műveiből, de ízelítőt kapunk a német (Bach) és francia repertoárból is (Gigout, Dubois) - sőt a legnagyobb nemzetközi karácsonyi sláger, Gruber híres Csendes éje is elhangzik az est során. 

Vezényel: Vlagyimir Beglecov

A Karácsonyi Orgonakoncertsorozat keretein belül a Daniel Zaretzky és a Szentpétervári Állami Vegyeskar 2019. december 10.-én Budapesten a MÜPA-ban ad koncertet.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Müsor:

Rachmaninov: Aranyszájú Szent János liturgiája, op. 31 - részletek
Musel: Toccata
Kusnarjov: Passacaglia
Orosz és ukrán karácsonyi énekek
Gruber: Csendes éj
Scsedrik - ukrán karácsonyi ének
Gavrilin: Harangjáték - Esti zene a Kórusszimfóniából
Régi orosz románc (F. Kozlov feldolgozásában): Találkoztam önnel
Lefelé a pétervári úton - orosz népdal
Grecsanyinov: Tu es Petrus, op. 155, No. 4
J. S. Bach: G-dúr concerto, BWV 592
Gigout: Minuetto és Toccata
Dubois: Toccata
Grecsanyinov: Ünnepi mise kórusra és orgonára


Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Zséda karácsonyi koncert 2019-ben a Budapesti Kongresszusi Központban - Jegyek itt!
Zséda karácsonyi koncert 2019. december 8-án a Budapesti Kongresszusi Központban. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
Budapesti Fesztivál Zenekar Karácsonyi koncertje 2019-ben a Budapesti Kongresszusi Központban
A Budapesti Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjén a közönség választ 2019. december 26-án a Budapesti Kongresszusi Központban. Jegyek itt!

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x