Daniel Zaretzky és a Szentpétervári Állami Vegyeskar a MÜPA-ban - Jegyek itt!

Kelt: 2019.09.30 kovacsad

Daniel Zaretzky és a Szentpétervári Állami Vegyeskar a MÜPA-ban - Jegyek itt! Daniel Zaretzky és a Szentpétervári Állami Vegyeskar 2019. december 10.-én a MÜPA-ban Budapesten ad koncertet. Jegyek itt!

 

Aki valaha is hallott orosz kórust s annak előadásában pravoszláv egyházi műveket, tudja, hogy ez a zenei világ semmihez sem hasonlítható. Nemcsak a Nyugat-Európában megszokotthoz képest sokkal erőteljesebb és mélyebben-dúsabban zengő hangzás, de az előadásmód átszellemültsége miatt is.

 

Daniel Zaretzky a Leningrádi Konzervatórium után a Kazányi Állami Konzervatóriumban, majd a helsinki Sibelius Akadémián folytatta tanulmányait. Részt vett számos nyugat-európai orgonaművész, többek közt Guy Bovet, Jean Guillou, Marie-Claire Alain, Harald Vogel, Ludger Lohmann, Piet Kee, Jon Laukvik és Szathmáry Zsigmond mesterkurzusán. 2011 óta a Szentpétervári Állami Rimszkij-Korszakov Konzervatórium orgonafakultását vezeti.

 

A Szentpétervári Állami Vegyeskar elődje egy moszkvai diakónusokból álló énekkar, amely már évszázadokkal ezelőtt is működött, majd Nagy Péter cár idejében került át székhelye Szentpétervárra. Sok generáción át a kórus elődjének művészete jelentette a mércét az orosz énekkari kultúra minden műhelye számára. Vlagyimir Beglecov a Szentpétervári Állami Rimszkij-Korszakov Konzervatóriumban végezte tanulmányait zongora és karvezetés szakon. Rendkívül kiterjedt és számos kórust érintő karnagyi munkája mellett zenekarok sokaságát vezényli Oroszországban és külföldön egyaránt.

 

A hangverseny műsora Rachmaninovtól Grecsanyinovig színes körképet kínál ismert és kevésbé ismert orosz zeneszerzők karácsonyi műveiből, de ízelítőt kapunk a német (Bach) és francia repertoárból is (Gigout, Dubois) - sőt a legnagyobb nemzetközi karácsonyi sláger, Gruber híres Csendes éje is elhangzik az est során.

Daniel Zaretzky és a Szentpétervári Állami Vegyeskar 2019. december 10.-én a MÜPA-ban Budapesten ad koncertet. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Vezényel: Vlagyimir Beglecov

 

 

19:30 — 22:00

 

Müsor:

 

    Rachmaninov: Aranyszájú Szent János liturgiája, op. 31 - részletek

 

    Musel: Toccata

 

    Kusnarjov: Passacaglia

 

    Orosz és ukrán karácsonyi énekek

 

    Gruber: Csendes éj

 

    Scsedrik - ukrán karácsonyi ének

 

    Gavrilin: Harangjáték - Esti zene a Kórusszimfóniából

 

    Régi orosz románc (F. Kozlov feldolgozásában): Találkoztam önnel

 

    Lefelé a pétervári úton - orosz népdal

 

    Grecsanyinov: Tu es Petrus, op. 155, No. 4

 

    J. S. Bach: G-dúr concerto, BWV 592

 

    Gigout: Minuetto és Toccata

 

    Dubois: Toccata

 

 

    Grecsanyinov: Ünnepi mise kórusra és orgonára


Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Celine Dion koncert 2020-ban Budapesten a Sportarénában - Jegyek itt!
Celine Dion, a kanadai énekesnő, a mindenkit lehengerlő energiájával és csodálatos hangjával ejti ámulatba a magyar rajongókat 2020. június 7-én, a Budapest Sportarénában. Fergetes show, fantasztikus látvány, új dalok és a mindenki által ismert ...

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

Ezt olvasta már?x